Kurzusok
Integrál Jóga foglalkozások

Integrál Jóga foglalkozások
 

Az Imladris Kulturális Központban 8 alkalmas alapozó tanfolyam indul a nemzetközi Himalájai Jóga Tradíció szellemében. Szeretettel várjuk nemcsak a kezdő jógázókat, hanem a tapasztaltabbakat is, akik megismerkednének a jóga e hagyomány szerinti mozgásgyakorlataival, az energetikai és meditációs összetevőkkel.
kedden 19-21
integrál középhaladó

csütörtökön 10-12
integrál alapozó

csütörtökön 17-19 stresszoldó középhaladó
 
Az integrál jóga egyszerre tradicionális és modern; a gyakorlások során szisztematikusan dolgozunk testünk minden rétegén. Keleten már négy-ötezer éve biztosan tudják, hogy a fizikai-testi valamint az érzelmi-pszichológiai én, és a szellemi Én nem választható szét egymástól. Tehát ezen szintek bármelyikén történik velünk valami, az hatással van ránk az összes többi szinten is. Például a nagy érzelmi stressz megmutatkozik testi tünetek formájában, ahogyan a test túlerőltetése vagy elhanyagolása is következményekkel jár érzelmi síkon. A jóga nem csupán a fizikai testnek tesz jót, hanem érzelmi egyensúlyt, tiszta gondolkodást és magasabb szintű tudatosságot eredményez.
Nézz meg egy kisbabát! Mindannyian tökéletesen rugalmas testtel és rekeszizomlégzéssel születünk. Később környezetünk, tapasztalataink és szokásaink révén ezek megváltoznak. Egyszerű technikákkal lehámozhatod az évtizedek alatt rád-rakódott rétegeket! Elengedheted a krónikus feszültségeket, elakadásokat, mérgeket, és minden betegséget és negatív hangulatot, amiket hosszú évekig gyűjtögettél!

Mindehhez szükséges fókuszálnod a testtartások és mozdulatok pontos kivitelezésére a gyakorlatok aktív fázisában. Az életerő így aktiválódik és megerősödik, és az erőkifejtések közötti passzív szakaszban pedig áramlik.
A gyógyító és erősítő folyamathoz tehát Te is kellesz! Az útjelző táblákat mutatom Neked, az utat Te járod, a kocsidat Te vezeted. …és az utazás közben erősödik és rugalmassá válik a tested, elmélyül az önismereted és gondolkodásodban teret kap a derű.

Somrai Szabó Szilvi
Himalájai Jóga Tradíció
okleveles jógaoktatója

 
Satipatthána Vipasszaná meditáció
Satipatthána Vipasszaná meditáció2010. szeptember 15-től szerdánként folytatjuk a rendszeres szatipatthána vipasszaná meditációkat.Időpontja: szerdánként 19.00-20.30. A meditációk témája: Sayadaw U Pandita: Még ebben az életben című módszertani útmutató könyvének ismertetése. A könyvet a meditációt vezetők hétről hétre dolgozzák fel. A könyv ismertetését meditációs gyakorlás követi. A meditációkat vezetik a Vipassana Társaság tagjai: Dobos Andrea Beáta, Dobos Tamás, Juhász Etelka, Kalmár Andrea, Németh Ildikó A csoport nyitott, bárki csatlakozhat bármelyik héten. Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk!  Kérjük, hozz kényelmes ruhát! Legalább 15 perccel a meditáció előtt érkezz, hogy ne zavard meg a többiek meditációját! Jelentkezés és információ: Dobos Andrea Beáta Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. +36 20-3580297 www.vipassana.hu
 
új Jóga kurzus
 
Újjászületés-tréning 2010. október 2-3. szombaton és vasárnap: 10.00-18.00 óráig

Újjászületés-tréning

Időpontja: 2010. október 2-3.
Szombaton és vasárnap: 10.00-19.00 óráig

Meditáció, transzlégzés, rezgésterápiás és bodywork módszerekkel
A folyamatot kíséri:
Dobos Andrea Beáta (meditáció, transzlégzés-, rezgés- és szimbólumterápia) és Basa Ágnes (asztrológia)
tel.: 36 20 3580297, 
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.   

Résztvevők száma: min.10 – max.12 fő.
Részvételi díj: 16 000 ft/fő (Pároknak 13 000 ft/ fő.)
Helyszín: Imladris Kulturális Központ: Budapest, V. Váci utca 65.
Program:
A két nap alatt mindenkinek lehetősége van, hogy kétféle módon is újra átélje saját születését és ezáltal egy sor életproblémáját feloldja.
A tréningen egyéni, páros és csoportos gyakorlatokra, meditációkra kerül sor. A kétnapos workshop saját fogantatásunk, születésünk során esetlegesen elszenvedett traumák megismerésén és transzformálásán keresztül elősegítheti:
• Az ikertestvér elvesztésével kapcsolatos fájdalmak feloldását,
• saját gyermekünk fogantatásának tudatos átélését,
• magzati létének és megszületésének optimalizálódását,
• önnön életünk blokkjainak, fájdalmainak feldolgozását, ezen keresztül a saját gyermekeinknek átadott modellek feloldását,
• párkapcsolatunk elmélyülését,
• fogantatási nehézségek feloldását.

A tréning nagyon hasznos terapeuták számára, akik az átélt élmények nyomán felismerik, hogy milyen jelek mutatnak fogantatási, magzati állapotban átélt és születési traumákra.

Pároknak és barátoknak kifejezetten hasznos együtt jelentkezni! Párok között az intimitás képessége nagyon megerősödik.

Várandósoknak nagyon ajánlott a párjukkal együtt jönni!

Élménybeszámolókat olvashatsz a tréningről itt:

http://szuletestrening.hu/tevekenysegek-szolgaltatasok/ujjaszuletes-trening/elmenyek-a-treningrol/

 
Új jógatanfolyamaink indulnak

Új jógatanfolyamaink indulnak jövő héttől, a
következő időpontokban:
Rónai Róbert
vezetésével, szerda reggelenként 8 - 9.30 - ig.
(napijegy: 1600 Ft, bérlet: 5200/ 4 alkalom)

Somrai Szabó Szilvia vezetésével, csütörtökönként 17 - 18.30 - ig
(napijegy: 1600 Ft, bérlet: 5200/ 4 alkalom)
bejelentkezés : 266 24 62  20 526 1752
 

 

 

 
 



 
gyerek- agykontroll tanfolyamok
                                         
2010. január 23 - 34. -én (szombat - vasárnap) gyerek- agykontroll tanfolyam, 9-17 óráig.
2010 február 6 - 7. - én
2010 február 27.- 28. - án
 
 A 16 órás tanfolyamon a gyerekek megtanulják a stressz-kezelést, a Silva-féle lazítást, ezáltal sokkal kiegyensúlyozottabbak lesznek.
-A tanfolyamon megtanulnak a feladataikra koncentrálni, tanulni, azaz a tanulás-kontrollt és a zsenimozizást, azaz két agyféltekével tanulni, ezáltal a hosszútávú memóriát használni a tanuláskor.
-A tanfolyam után a tanulmányi eredmény 99%-ban javul, és fele annyi idő alatt sajátítják el a megtanulandó tananyagot.

Bővebben...
 
pilates órák

          Pilates

 

                                                Rossz a tartásod? Fáj a hátad?

A Pilates egyszerű gyakorlatokkal erősíti meg a mély izomréteget, mely a test tartásért és a gerincünk egészségéért felel.
Ajándékozd meg magad egészséges testtartással, vitalitással, jó kedvvel!
A csoportos órák időpontjai:

Kedd      7.30 – 8.30
Péntek   19.00 – 20.00

Bejelentkezés az alábbi telefonszámon sms-ben, vagy szóban: 30/5653316

4 alkalmas bérlet: 5000 FT
Alkalmi jegy: 1500 FT
Oktató: Túri Virág Réka
www.parvati.hu

 

 

 
Drámajáték kurzus - szerda 19.00 - 21.00


Drámajáték kurzus 

Oktató: Nagy Boglárka
Kinek ajánlom?
Mindenkinek, aki szeret játszani és szeretné magát fejleszteni.
Mit fejlesztünk?   

Verbális-nem verbális kommunikáció, mozgáskoordináció, koncentráció, fantázia, empátia, gyors reakció váratlan impulzusokra, színpadi jelenlét.

Hogyan tesszük ezt? 

Sok improvizáció, beszédtechnikai gyakorlatok, koncentrációt javító játékok, gesztus-és mozgásharmóniát célzó mozgásos gyakorlatok és egyebek.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 3